"In God we trust"

Látom faszkivan srácok. (Edin - Radoslav - Gerhard -
háttal felém István)

"Monda azért Jézus Péternek:
Tedd hüvelyébe a te szablyádat;
avagy nem kell-é kiinnom a pohárt,
a melyet az Atya adott nékem?"

                       János 18,11 (Károli Gáspár fordítása)

Nemrég a hűvös éjszakák egyikén sűrű köd ereszkedett ránk ahogy elhagytuk Long Beach-et, és kihajóztunk a nyílt tengerre. Hirtelen lepett meg minket, egyszer csak leszállt a semmiből. Itt nem olyan mint a Kárpáth Medencében, az időjárás óráról órára is hajlamos változni. Pár percen belül pár méteresre csökkent a látótávolság. A hajó végében ültem, a deck 8 dohányzóján, ami tulajdonképpen olyan mint egy hatalmas erkély a hajó végében. A köd pedig, ahogy haladtunk, szinte befolyt a dohányzóba, az orrunk előtt hömpölygött befelé és ömlött kifelé. Mindenki azt mondta, olyanok vagyunk mint egy kísértethajó, mint a Fekete Gyöngy, csak húzzuk magunkkal a ködöt. Sok érdekes dolgot látok itt a tengeren, szépek a naplementék, napfelkelték is. Épp egy pár napja amikor kiértem az említett dohányzóba pont láttam ahogy a napból már csak egy kicsi szelet látszik, szinte szemmel látható volt ahogy eltűnik a horizonton. Gondoltam végignézem ezt a jelenetet mert még sosem láttam, ám pont rámkérdezett valamelyik srác. Felé fordultam és válaszoltam, már nem is emlékszem miről volt szó, de mire visszanéztem pont elhalasztottam a pillanatot. Márcsak a rózsaszín pír jelezte az ég alján hogy megtörtént a dolog. Nah mindegy. 

Lassan félidőhöz érek srácok, Február 8.-ától már visszafele ketyeg az óra. Lassan már 4 hónapja hogy ide kerültem, és azt hiszem most kezdtem el igazán megszokni a hajót. Dolgoztam már az összes fronton, felszolgáltam az éttermekben, takarítottam a mocskot a legénység után, futkostam kerekesszékekkel, még a Just Ask-team-ben is dolgoztam ahol igazából csak állnom kellett a beszállás napján és 4 órán keresztül az elhaladó vendégek kérdéseire válaszolni. Holott pár hónapja még fogalmam nem volt róla hogyan működik egy szálloda, hogy lehet megváltoztatni az asztalfoglalást, hol vannak a muster station-ök, mikor nyitnak a bárok, vagy hogy éppen hol is a legközelebbi WC, hogy a leggyakoribb kérdést ki ne hagyjam.
A legutóbbi bejegyzésem óta is sok dolog változott.
Miután elment a Wilson, azt hiszem sokan lelazultunk egy kicsit, ezzel együtt pedig előjöttek a különböző bajok, gondok. Őszintén szólva, ő nem volt olyan rossz ember, mert kevesebb büntetést kaptunk tőle, de mégis, ő volt mindenkinek (legalábbi magyarok közül) az első helyi kisfőnök, aki bevezetett minket a munkába. Ennél fogva tiszteltük és féltük is. Bármerre jártam a hajón, nyeltem egyet ha megjelent, mert mindig a következő kérdésekkel szólított meg: „Mikor borotválkoztál utoljára?”, „Most szüneted van?”, „Mikor kezdesz?”, „Miért dohányzol?”, „Befejezted a …”. Szóval akár szüneten voltunk akár nem, szorította rajtunk a hurkot, a teljesen monoton, nyugodt ábrázata, és az idegességet sejtető lenéző, gonosz mosolya pedig már csak a hab volt a tortán. Terror. Én így nevezem. Nem egy barátom számolt be róla hogy gyomoridege lesz amint meghallja a szobatelefon számonkérő csörgését. Mert ha késel, szórakozol, vagy valamit elbasztál, az a telefon megszólal.
Most viszont már itt ez a horvát pasas, a neve egyébként Zvolodimir. Nem vagyok benne tökéletesen biztos hogy így írják, de így ejtik, ennyi tuti. Trainee matre’d, ami azt jelenti hogy még csak tanulja a szakmát, de nem kezdő, viszont nincs az a félelem aurája mint a Wilsonnak volt. Nem olyan öreg bútor, még 30 éves sincs. Vele el lehet viccelődni, lehet vele értelmesen beszélni, európai, viszont állandóan rohan, folyton hadarva beszél, a habitusa kicsit olyan mint aki épp egy fontos rendezvényre sietve keresi a ruháit. Kicsit idegbeteg a drága. Csak ezt így 0-24-ben, kivéve amikor leül cigizni. Ő – a terror képessége nélkül – igazából nyers erővel próbálkozik. Már két apróságért kaptam tőle bad performance-t, ami tulajdonképpen az osztályfőnök által az ellenőrzőbe beírt intővel egyenértékű figyelmeztetés, itt a hajón. Bevitt a matre’d-hez is. Dario – ő is horvát- egy remek beszélőkével rendelkező pasas, nem véletlenül ő a fő matre’d. Tipikusan az az ember, aki tökéletes vezetőként amikor hozzád beszél akkora agymosást tud művelni rajtad hogy nem tudsz belekötni, csak bólogatsz rá, a mondatai végén még talán hiszel is neki. Csak amikor este lefekszel a szobádban, akkor jössz rá hogy faszság volt az egész, te meg becumiztad barátom, száraz szájjal. Na de a Figyelemmel felvértezve nekem más volt a dolog. Szépen végigbólogattam a dumát, pár közbeszólással. A nyugalmamat látva –tapasztalt ember révén- hozzátette: „Okos srác vagy, látom nem akarod hogy sokáig okítsanak mindenféle szentbeszéddel.”. A végén még megjegyeztem neki, hogy ugyan bocsánat, csak hát szeretem a rövidítőket, ennek köszönhetőek a kis csúszásaim. A hibám egyébként az volt hogy megettem egy sütit a konyhában, meg hogy egy toast-ot kézzel raktam vissza a pirítóba. Mert egyébként fel kéne vennem egy plasztik kesztyűt, de ezek olyan szabályok amiket senki sem követ ha nincs ott a főnök mert sosem végzünk, ha folyton kesztyűt kell váltani. Csak amikor én rosszalkodtam akkor épp belépett a Zvodi, hát ez van.
Visszatérve, ahogy eltűnt a terror, és a Zvodimir elkezdett mindenkit összevissza beosztani, az emberek a hónapok stressze alatt megtörve, már oda mertek állni a matre’d office-ba, hogy ledobják a láncot. Elsőnek felmondott egy litván srác, Gediminas. Emlékszem a napra amikor távozott, alig egy hónapja. Az elülső dohányzóban futottam össze vele, kezetráztunk, kedveltem. Így hangzott a búcsúzásunk:
- Well. See you Another day my friend. (Nos. Találkozunk egy Másik napon, barátom.)
- Buddy. See you another Life! (Pajtás. Találkozunk egy másik Életben!) – felelte. Mindenki úgy érti ahogy szeretné… 

Candellight Lounge - a Crew Partira készülvén

Aztán megindult a lavina. Magyarok közül a Roland, az Imre, valamint a lány akivel együtt jöttünk – Klaudia- is lelépett, ő mondjuk egy kellemetlen lábtörés miatt. Szegény Roland – úgy mondott fel L.A.-ben hogy még egy cruise-ra velünk lazulhassan a hajón anélkül hogy dolgoznia kéne, erre viszont úgy megharagudott a Richard (FnB manager), hogy pár órával az indulás előtt villámgyorsan megszervezte hogy aznap még repülőre szállhasson Rolandunk. A srácnál egyszer csak kopogtattak, kapott fél órát hogy csomagoljon, és hello.
Pár napra rá az Imre is úgy döntött hogy elég a mókából. Mielőtt elment még kimentünk Catalinába egy pár órára. Szép nap volt. Beszélgettünk az otthoni csajokról, kocsikról, az életről, a hajó korlátairól. Ő az az ember aki már elért valamit otthon, komoly cégnél, szakmával. Erős megaláztatás volt hogy ezt a munkát kellett végeznie. Megmaradt nekem amit ott a hegyek között, egy kis kültéri sörözőben mondott: „Hidd el, nincs olyan ember, aki ha innen hazamegy, ugyanaz az emberként tér vissza, mint akiként ide jött.”. Igaza is volt. Van most itt egy szerb magyar srác, Dani, housekeeping-es. Ő ezt mondta: „Nincs olyan ember itt, aki ne menekült volna valami elől, amikor ide jött.” – és hát ez is igaz. Ezért olyan sok itt a különleges történet.
Ahogy a srácok leléptek, hirtelen hihetetlen fontossá vált hogy itt legyünk, mert a dining room-ban nem volt elég team-waiter, ezért is kellett sokunknak ott dolgoznia. Ez volt az oka hogy azt írtam facebook-ra: „Elfoglaltuk a hajót!”. Mert bármit is tettünk, nem volt belőle nagy gond, a matre’d és társai pedig sok felmondót kérleltek hogy maradjanak. A mostani pillanatra azonban elértük a fordulópontot, többen vagyunk mint kéne, mert rengeteg team waiter érkezett. Richard égtelen dühvel rontott a matre’d office-ba amikor az egyik délután meglátott egy olajfoltos troley-t. Ez volt az ürügy – aztán állítólag jött a duma hogy az assistant waiterek azt hiszik mindent szabad és nem dolgoznak. Szóval most a hajó bosszúja elérkezett, Zvolodimir ijesztő vigyorral közölte, hogy a Carnival számára mi is csak számok vagyunk egy gépben, a hibáinkkal az ő karrierjüket is veszélybe sodorjuk (mert ugye mindig a supervisor a felelős), tehát eljött a kirugdosás ideje.
Mondanom sem kell hogy a dining room-ban történtek után teljesen átalakult a világom, így a félelem még ezzel sem jelent meg bennem. Tudom hogy kell ez a pénz, és jó hogy ha itt maradok, de rájöttem egy fontos igazságra, amit eddig a könyvekben így olvastam: „Magától megtörténik”.
Én pedig jelen esetben így mondom: „Ami megtörténik, azt már jóváhagyta a jó Isten”
Szóval lesz ahogy lesz. Már sikerült belelazulni ebbe az életbe, nem okoz már olyan szenvedést mint az első hónapokban, bár persze hiányzik a családom. Viszont most már megértem a srácokat akik régóta itt dolgoznak. Nekik sem okoz már lelki törést, hogy 10 órán keresztül kapják a parancssorokat. Nem akadnak már ki agyban olyan dolgokon mint hogy „úr isten nekem ezt az undorító ételmaradélkos szar ládát kell mosogatnom hipóval” – és hasonlók. Hát én sem, ha meg kell tenni akkor ez van. A sushi után a room service-ben délutános műszakba tettek, tehát 11-11-ig nyomtam, közte volt kétszer 45 perc szünetem, de elég volt az is. Ha fáradt vagyok meditálok, az gyorsabban összekap. Ezúton is köszönet nagynénimnek, Zsuzsunak a Sziget meditációért, szinte minden nap azzal pihenek, az elejét meg sokszor használom arra is, hogy hamarabb el tudjak aludni. Visszatérve a room service-re, itt az olcsó utak miatt talán nem olyan jó a borravaló mint amikor Floridában nyomtuk, de azért egy 5-6 dolcsit minden nap összeszedtem minimum. De hogy ellenpéldát is mondjak, pár napja volt egy jó köröm. Két nap alatt 50 dollárt összeszedtem, az most kb majdnem 10.000. Ennyiért dolgoztam otthon 2 napig a telemédiában, ez viszont csak tiszta tipp. Persze ez nem átlagos.
De azért gyakorlom a teremtést. Tudjátok hogyan? Úgy hogy nem gyakorlom. Azt hiszem az őszinte elfogadás elég - trükkös mi?
Egyik nap, amikor fürödtem, a vonzás törvényéről is eszembe jutott valami. Épp azon gondolkoztam, hogy talán adnom kéne a Deni-nek (a romm szervízes indonéz szakácsnak) is a borravalóból, hiszen ő is megdolgozik érte. Itt senki sem ad a szakácsnak, pedig elvileg itt is szokás, csak faszok vagyunk. De bennem ott volt hogy szeretnék adni, és tudom hogy amit adsz, az visszatér hozzád. Aztán agyaltam, hogy hogyan is tér vissza hozzám. Mert ő nem adja vissza. Hát az univerzumból jön vissza. De onnan meg hogyan?
Eszembe jutott a Newton féle erő-ellenerő törvény, hogy az egymással találkozó, ütköző testek (valójában csak mezők-energiák) ugyanazt az erőt fejtik ki egymásra oda vissza. Ha nyomod a falat, ugyanaz a nyomás lesz hatással a kezedre is. Ez viszont csak itt, a kettősség világában létezik, afféle illúzió. És végül jött a tökéletes sugallat, az agyam a következőképp rakta össze a dolgot, amit megpróbáltam felfogni – nem a gondolataimmal csináltam, jött mint az ihlet.
Az univerzum olyan mint egy gép, ami mindig azt a motort pörgeti, amilyen benzint kap. Ha belenyomod a bőség benzínt akkor bőséget ad. Ha viszont nem nyomod bele, ha te nem érzed a bőséget, és nem tudod megélni, elképzleni, érezni, akkor ő sem tudja azt visszaadni. És ahogy fogy a bőségbenzin, a motor köhögni kezd. Annyi a különbség, hogy ez a motor sosem áll meg. Csak nagyon lelassul. Mert a valóságban semmi sem áll ugye – és igazából semminek nincs diszkrét helye, de ez egy másik téma. Szóval nyílván ha te már évek óta nyomod a kétségbeesés benzint akkor az a motor nagyon pörög, és az eddigi módszereiddel –emlékeztek még a mátrixos idézetre- persze nem is tudsz rajtuk változtatni. Aztán jön a csoda, elolvasol egy könyvet, megnézed a Titok című filmet vagy bármi ilyesmi, és elkezdesz sasolni, felpislogsz hogy igazából itt valami több van mint eddig hitted. Beindul a siker, a boldogság motorja, de ez nyílván nem azon a brutális fordulatszámon pörög mint ahogy szeretnéd, mert még nem vagy túl profi abban hogy ezt a benzint adagold, a kétségbeesésgéped pedig nyomja mind állat. És akkor nem jön össze, elszomorodsz, próbálkozol, a kétségbeesésgéped meg mivel az már nagyon olajozottan pörög,  legkissebb dolgaidra is gyorsan reagál. Szóval hát első léptékben valami ilyesmiről szól ez az útkeresés. A családomnak ez már nem lehet újdonság.

Hajnali 3 óra, mire végez a mosógép, és a szárító. Végre minden ruhám tiszta. Nem gond hogy későn fekszem, afternoon shift-ben csak 11-kor kezdek, van időm pihenni. Még felsétálok egy utolsó cigire, a crew lounge már üres, a bár zárva, minden szanaszét. Az összes asztalon üvegek, itt minden este buli van, de a stressz miatt kell is. Persze nekem este jobban esik egy kis magány, zene, gondolkodás. Kilépek, nézem kicsit a csillagokat. Orion öv, Nagygöncöl, A Sirius-A is fent pislákol az égen, tisztára mint otthon. Kifele menet az egyik asztalról rámpislant egy üveg Smirmoff Ice. Csak kibontották de bele sem ittak. Ezek a staff-osok… este egy kis 2-3 óra táncikálás, előadás, stb, a cruise többbi része meg nyaralás pénzért. Felkapom az üveget, meghúzom, még hideg is volt. Ez a nap is elmúlt.

Ma – 28.-án – csodás napsütés köszöntött ránk Ensenada-ban. Úgy tűnik hogy a tavasz már be-be kukucskál az ablakon. Cosumel után komoly problémát jelentett mindenkinek hogy az itteni hidegben nem tudunk strandolni, és feltöltődni a napfényben, de látom szépen lassan ennek is eljön az ideje. Zvolodimir letett a staff mess-be a kis csúszásaim miatt. Nem tartom bűntetésnek, mert mindenhol ugyanolyan keményen kell melózni. Itt legalább gyorsan telik az idő, van pörgés. Meg is mondtam neki – tudom mi az ára a rosszalkodásnak, de nem bánom, eldolgozom a staff-ban is. Engem már nem nagyon lehet megbűntetni a hajón, azzal hogy ide-oda pakolgat. Dining room után minden meló laza. Sokat gondolok haza mostanság. Hogy milyen lesz majd megint reggel fölkelni otthon. Lefőzök egy kávét, harapok valamit, élvezem a madarak csipergését és a napfényt az ablak túlfeléről. Közben felkel Anyu, együtt elkortyolgatunk egy kávét. Közben beállít melóból a Zsolti is, együtt főzünk egy ebédet. Délután elgurulok kocsival a Mamáékhoz. Átlagos otthoni nap. Az autózgatás szintén hiányzik. De jó ez így, a hajózás egy picit az otthoni átlag életemben is segített megtalálni a csodát – amit eddig is láttam, csak most jobban látom.
Néha egy kicsit tele van a tököm azzal hogy ezek az állat főnökeim állandóan pánikolnak, de semmi gáz.
Amig a csillagok le nem hullnak, és a hegyek állnak, addig úgyis minden tuti.

Ezt a bejegyzést a hajóról összeszedegetett érdekességekkel zárom, jó olvasást ehhez is!

-       -  Tudtátok hogy a hajós szlengek többsége a mexikói spanyolból származik?

-        - Tudtátok hogy a hajón nincsenek nagy evőkanalak? Van kiskanál, illetve kiskanál nagy kanálfejjel, ezt használjuk nagykanálnak. Sok helyen látom ezt kint is, és már gyanakszom hogy egész amerikában így van.

-        - Tudtátok hogy a fülöp nyelvben nincs f-betű? Emiatt onnan lehet megismerni őket hogy minden f helyett p-t mondanak. Nekik nem filippino, hanem pilippino.

-        - Tudtátok hogy az indonézek sötétebb bőrűek, és ahogy a fülöpök mondják: „Indonéz vagy fülöp, majdnem ugyanaz, csak az indonézek őrültebbek.” Valóban lazább csávók.

-        - Tudtátok hogy, a hajón 40 féle menü van a legénységnek, minden nap ezek váltakoznak? A vacsora és az ebéd különböző. A reggeli minden nap ugyanaz, tojás sokféleképpen, bacon, kolbász, péksütemények és gyümölcs. Az ebéd és vacsi menük mindegyikében van rízs, egy leves, egy tészta, 3 féle hús, és egyféle halétel, sütemények, saláták, és dhall. A 40 menüben mindenféle térségnek az ételei megtalálhjatók. Van fülöp, kínai, román, amerikai, osztrák, sőt menün szerepel a gulyásleves és a paprikás csirke is (Chicken Paprikash), ezek viszont spanyol paprikával készítve meg sem közelítik az otthonit, sem ízben sem formában.

-        - Tudjátok mi az a Dhall? A dhall az indiaiak fűszeres curry-s lencsepüréje. Alapjáraton rízzsel eszik, de szinte mindenre ráöntik. Indiában mindenhol máshogy csinálják, így a mi konyháinkon is minden nap egy picit másmilyen.

-         - A fülöpök és az indonézek egy ültükben 2-3 tál rízst is megesznek, számukra ez bőven elég, sokszor minden szósz és hús nélkül. Sosem ülnek le enni rízs nélkül.

-        Indonéziában sok pici szigeten szinte mindenből csak helyben készített dolgokat használnak, sok helyen folyóban fürdenek, és kókuszvizet isznak, aminek 2 literjét kb 10 cenrtért lehet venni (20 forint). Van egy sziget –ami nálunk az ottani cunamiról híresült el- ahol rengeteg marihuána ültetvény van, és fegyveresek őrzik. A Indonéz rendfentartó erők sem mernek belépni oda.

-        - Dél Afrikában az emberek egyszerre beszélik az angolt és az afrikait, valamint sokan egy csak feketék között használt egyedi nyelvet is ismernek.

-        - Egy kóla az automatából itt 60 cent, azaz, kb 120 forint, egy sör 1 dollár 25 (kb 250), egy karton cigi pedig 25 dolcsi.

-        - A kabinokban az olasz tervezésnek hála a tükör feletti konnektor állítható 230 voltra is.

-        - Minden itteni wc vákummal húz le, mint a máv-os vonatokon, a wc papír pedig teljesen természetes és biológiailag lebomló, hogy az óceánba lehessen nyomatni.

-        - Kötelesek vagyunk szigoruan válogatni a műanyag-papír-aluminium-acél-kerámia-étel hulladékot.

-        - Ingyenesen kapható a hajón C és Multivitamin, cipőbetét, aszpirin, tylinol, tengeribetegség elleni gyógyszer, és 3 féle óvszer.

-        - Felmérések szerint a Carnival alkoholból beszedett nyereségének nagyobb része nem is a vendégeknek, hanem a legénységnek köszönhető.

-        - Az internetkártyák 20 dollárba kerülnek itt. Ezzel 200 percet lehet netezni, ha kifogyott rá lehet írni a neved és a crew ID-d, be lehet dobni egy dobozba, és ha kihúnak kapsz egyet ingyen.

-        - A legénység számára is biztosít a cég olyan programokat mint a bingó (helyi lottó).

-        - Minden kikötővárosban van egy crew center, ahol bármilyen elektronikai termék, étel ital, internet, és bármilyen szolgáltatás kedvezményesen megkapható.

-        - Itt Dél Usában a buszsofőrök ha meglátnak egy ismerőst halál lazán lefékeznek, megállnak, és kiszállnak egy pár szóra, mindenki ráér úgyis.

-         - A hajón minden cruise alatt ugyanaz a show megy, mivel a vendégek váltakoznak, nem kell semmi újat kitalálni. A dining room-ban lévő ételek is ugyanazok, minden cruise elején újraindul a film, mint a cirkuszban.

-       -  Az indonéz cigaretta talpas, ízesített mint otthon a Djarum, vastag, és sűrűn tömött, sokáig lehet szívni. Emellett nagyon olcsó, kb 1 dollár egy doboz.

-        - Annyi fülöp sziget létezik, hogy van olyan is, ahol még a mai napig benszülöttek élnek.

-        - Néhány fülöp hosszan hagyja a kisujja körmét, hogy a fülét pucolhassa vele.

-        - Az amerikai sós csipsz ecetes.

-        - Mexikóban a kikötőkben mindig vannak helyek, ahol a legénység olcsón vásárolhat pár órára szép latin lányokat, a strici általában a kikötő körül mocorog. Ensenada-ban már ismerem is a palit, állandóan be akar szervezni.

-        - A vendégekkel tilos szexuális kapcsolatot létesíteni.

-        - 1 dollár 12 mexikói peso-t ér.

-        - A japánok és a kínaiak többek között onnan ismerhetők meg, hogy hamar megeszik a szushi-t, csak az amerikaiak nyammognak rajta sokáig, mintha valami hatalmas elit étel lenne. Keleten meg kb gyorskaja.