Folyók, tengerek

Péter pedig felelvén néki, monda:

Uram, ha te vagy, parancsolj,
hogy hozzád mehessek a vizeken.
 Ő pedig monda: Jövel! És Péter
kiszállván a hajóból, jár vala a
vizeken, hogy Jézushoz menjen.
  De látva a nagy szelet megrémüle;
és a mikor kezd vala merülni,
kiálta, mondván: Uram, tarts meg
engem!
  Jézus pedig azonnal kinyújtván
kezét, megragadá őt, és monda néki:
Kicsinyhitű, miért kételkedél?

                                   Máté 14, 28-31  (Károli Gáspár fordítása)

Sziasztok!

Alapvetően egy kicsit szentimentális vagyok, így sokat agyalok magamon, a motivációimon, az életemen. Valaki azt mondaná agykurkászkodok, valaki pedig hogy spirituális kereső vagyok. Kicsit mindkettő igaz.

Mielőtt elkezdődött ez a hajós dolog, elég komoly mélypontja volt az életemnek. Minden lehetőségem elszállt tőlem és egy kicsit összeborult a világ. A mocsárban kapkodtam kapaszkodó után. Persze ez az egész nem túl tragikus, inkább csak egy lépcső, az életemben ami egy kicsit merészre sikeredett. A sztori Copperfield-esen kezdődik. Gondolom vágjátok.

Kiskoromban amikor megszülettem leállt az áram a kórházban. Békés sötétség fogadott odakint is. Csak nem hideg és fényes, hanem sötét és hideg. Így sokkal horrorosabb azt hiszem. A suliban mindig az a kölyök voltam, aki valami teljesen földtől elszakadt forrásból meríti a kérdéseit, válaszait és motivációit, ezáltal hamar megpecsételődött a sorsom mint „holdkóros”. Egy hajszál választott el attól is hogy a tanárnők áterőszakoljanak elsőben valami kisegítőbe. Nagyot néztem mikor ezt először előadta anyám.
A közös hangot is mindig az egyedi emberekkel találtam meg, tudjátok akiben vagy egy kis… spicc. Nagynénim egyszer találkozott régen valami nagy spirituális mesterrel. Mutatta neki a családi képeket, erre ő meg azt mondta, látnok vagyok. Jah. Hát. Volt már dejavu-m. :D De ki tudja.

Később amikor szocializáltam magam az emberi léthez rájöttem hogy sok előnye volt ennek. Megmaradtak az intuícióim, és a gyermeki kíváncsiságom. Nincs olyan étel, zene, film, bármi, amiben ne találnám meg az örömöm. Jó buli így az élet, sok élmény lehet számomra menedék.

Ez a bejegyzés az utazásról szól, de még nem a repülésről. Inkább a vonatról. Az életem utóbbi 5-6 évének minden hétvégéjét vonatozással töltöttem Pestre meg vissza. Áldott legyen érte egyik exem anyukája. Ő fizette ki annak idején a díjmentes vasúti igazolványt.

Sok minden történt ezeken az utakon, de a leglényegesebb talán az olvasás. Nincs mit tenni 4 óra alatt, mit csináljak? Hát olvastam.

Tele van mostanság minden könyvesbolt az ezoterika résznél életmód könyvekkel. Többnyire olyan dolgokat írnak le ezek a könyvek amiket minden mester próbált elmondani már nagyon régóta. Buddha, Jézus, és a többiek.

Ilyen könyvek pl. A Titok, A.J. Christian könyvei, Osho, Coelho, Müller könyvei. Nincs helye itt a könyvekről okoskodni. Ne tegyétek – én magam csak megosztottam, hogy ezek, és még sok hasonló könyv bontogatta ki bennem az okosságokat.

Az utazás közben ironikus módon magam is utaztam a lelkemben egy-egy cél felé. Később megtanultam hogy a megérkezés öröme is az utazás izgalmával, a várakozás és vágyódás élményével telik be. (Már ha van olyan hogy megérkezés. Hmm?)

Gondolj bele. Készülsz Ibizára, pakolsz, eljön a repülő indulásának ideje. Repülsz, izgulsz, molesztálod a légi kísérőket. Leszáll a gép, ámulsz a pálmafákon, alighogy bemész a szállodába már indulnál is felfedezni.

Viszont milyen lenne ha most egyszer csak hopp! Ott teremnél Ibiza repterén ahogy vagy. Hát először gyanítom hogy megijednél. A két megérkezés között komoly különbség van.

Visszatérve rám, sokan tudják hogy otthagytam a fizikát és elmentem egy üzletkötő céghez még tavaly. A fizikát tekintve: a mai napig imádom. De nem ezt szánta nekem az élet, nem is szeretnék ezzel hosszútávon foglalkozni.

Az OVB-nél minden kudarcom ellenére szintén fontos dolgokat tanultam. Üzleti társalgásról, pénzügyről, hatalomról, értékekről, emberekről. Ekkor már nagyban kerestem magamat és az utamat, és sehogy nem indult be a dolog. Voltak ügyfelek de nem vásároltak.

Két nagy hibát biztosan elkövettem, ezt tudom. Persze ez sem hiba, ma már tudom hogy így volt szükségszerű.

Tévedtem a hittel kapcsolatban. Jézus azt mondta egy mustármagnyi hit megmozgatja a hegyet (vagy a fát, attól függ melyik evangéliumot veszed).

Egy mustármagnyi.

A mustármag tömege kevesebb mint egy ezred gramm. Einstein szerint a sokak által ismert egyenlet alapján ennek a nyugalmi tömegnek a teljes energiája megközelítőleg 800 000 000 000 000 J. Ez 12 Hiroshima-i atombomba energiája. Hát ez… elég a hegyhez azt hiszem. Akár erre is gondolhatott, de nem ez a lényeg.

Ismertem ezt az igazságot de valamit kihagytam az egyenletből. Egy mustármagnyi hitem biztosan nem volt, de azt is elfelejtettem, hogy „a világ nagy, mi pedig kicsik vagyunk”. Nem hiszek a karmában és a sorsban, de azt tudom, hogy valamiért ide jöttem, és az a valaki aki valójában vagyok -túl az emlékeimen és az öntudatomon- , nagyon jól tudja hogy mi a dolgom. És nem az üzletkötés volt az. Ennyi az egész. Persze ez is egy fontos állomás volt. Ma már megtanultam sodródni az árral, közben önmagam maradni, és hallgatni az intuícióimra. Néha pont a bukás a cél.

Másik probléma pedig az Alázat hiánya. Ezért is fontos most hogy kimenjek a hajóra, és megismerjem az Alázatot. Ennek a hiányosságomnak is megvan a forrása. Azt is sejtem, hogy túl van ezen az életemen. Ennyit még hajlandó volt kicsepegtetni nekem a mindenség, hogy megérthessem magam. A dolog az, hogy nem tudok mit kezdeni a haragommal, sem másokéval. Rögtön elszorul tőle a torkom, és rosszul leszek. Mindig is így volt ez, amióta tudom az eszem. A másik a nagy félelem. Ami a semmiből jön és a semmibe tart. A hatalomhoz köthető mindez. Hosszú ideje játszom már az elnyomó-elnyomott játékot. Ez az élete(i)m nagy leckéje. Bent van a nevemben is, nyilván hiszen az Úr humorérzéke páratlan, hehe.

Lényeg a lényeg, ez az egész minden ügyfelemnek nyilvánvaló volt, valahol mélyen. Valójában mind segítettek nekem a „nem”-ekkel. Talán valahol rajtunk túl, kompromisszum volt ez köztem és köztük. Jó buli volt.

Miután otthagytam az OVB-t nem volt semmi csak tanácstalanság. Suli bukta, meló bukta. Két hónap a purgatóriumban. Aztán jött anyumtól az ötlet – a hajó. Nagy segítőm ő. Mindig tudja hogy mit kell tennem, és mindig megjósolta a bukásaim. Életem legnagyobb tanítója, annyi biztos.

És persze a rengeteg anyagi és egyéb akadály ellenére is sikerült a hajót elintézni. Hit nélkül is. Ugye? Láthatóan megtaláltam az áramlatot. Komoly gyakorlata volt ez is az alázatnak. Megtanultam nem lenézni a kihívást, és engedtem, hogy oda sodorjon az élet a megoldásokhoz. Hatalmas nyugalom. Ez van bennem. Egyetem kezdete óta el voltam veszve valami vakvágányon, és most újra érzem hogy ez így fasza.

Nemrég egyébként, ha már hajlandó voltam és elolvastam minden bölcseletet, úgy döntöttem nekiesek a Bibliának is. Vettem, egyet. Ha eljutok egyszer egy zarándokútra szerintem viszem magammal.

Azért volt jó most olvasni, mert már láttam azt, hogy mi az ami Igazi, és mi az ami nem. Amit csak a papok és politikusok írtak bele. Azt hiszem. Persze Jézus hatalmas arc volt, és ennek köszönhetően nem tudta eltiporni a világ a szavait. Jól eltorzították, de ott a tuti is benne.

Most már ez az út bőven több mint csak egy meló. Saját magam megismerése ez. Izgalmas felfedezése saját magamnak és a világnak. Már azt is tudom hogy ez a kettő ugyanaz. Mert hiába a szemeimmel és a fülemmel ismerem meg a világot, valójában Bennem születik meg amikor felfogom. Lehet hogy az egész belül van, pont ezért. Mi van ha a „Kívül” csak egy illúzió? A válasz persze lényegtelen. A Mátrixban ez úgy hangzott: „A probléma a döntés”.

Már értem a hitet is. Már nem magamban van a hitem, hanem a világban, ami tudja az utat. Ezt írta valójában Mózes a tábla első sorára. Aki érti, érti :)

Nehéz ezt elmondani, de azért úgy gondolom sikerült elnyökögni.

Sok különleges tapasztalást kaptam eddig is az úttól. Most meg aztán tényleg pörög a film.

Szóval ennyit erről. Pont egy vonatútnyi agyalnivaló.  Köszönöm a vonatnak, meg a lemenő nap fényének a Badacsony fölött.

Jah és amúgy nem vagyok egy szent szimbólum viselős manapság, de a barátnőmtől kaptam egy kinyitható medálos nyakláncot.

Emlékeztek még a mustármagos példára?

Azóta hordok a medálban egyet. Egy mustármagot.