Járj úgy mintha Valaki lennél!

Fény

"Most hát eredj és én lészek a te száddal,

és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell."

                          Mózes II. 4,12 (Károli Gáspár fordítása)

Nemrég a Tamás is elhagyta a hajót, de mielőtt elment mesélt kicsit a Cosumel-i kalandjukról, amikor elkavarodtak, és végül a Destiny hajóval jöttek vissza Tampába, a hajónkra. Mesélte hogy többnyire a legénység nem tudott róla hogy ők is dolgozók, így amikor a guest areában sétálgattak mindenki vendégnek nézte őket. Köszöntek nekik, hajlongtak, ment a show. Ekkor hangzott el a címadó mondat is, ami úgy gondolom kellően sokértelmű, és nem csak pejoratív jelentése van. Azt hiszem az első lépés a bajból kifele jövet az, hogy úgy tudj kilépni az utcára hogy tudod, neked is megvan az ösvényed. Történnek a dolgok a hajón, telik az idő. A februári naptárunk valentin napos díszítést kapot, a havi nagy bulinak is ez lesz az apropója. Biztos vagyok benne hogy szárnyra kap majd egy pár pletyka, mert abból sosem elég. Nem sok minden változik a hajón, szóval legalább a pletyi dob egy kis izgalmat a storyba. Amikor a blognak ezt a részét írom épp február 6.-a van. Véget ért egy 3-napos cruise, ami azt hiszem mindenkit meglepetésként ért. A hajó ugyanis –mivel ez elég olcsó cruise volt- tele volt feketékkel. Ez azt jelenti hogy a 2500 emberből nagyjából 2200 néger volt. Fogalmunk sincs hogy jött ez össze, de nekik köszönhetően hatalmas felfgordulás lett a hajón. Az első 3 órában a guest service-hez 50 panasz érkezett be, ami egy nap alatt is igen ritka. A feketékről tudni kell hogy nagyon tudnak élni, hihetetlenül lazák, zajosak, balhésak. Szemtől szemben általában kedvesek mindenkivel, de ha csapatostul vannak körülbelül olyan show-t csinálnak mint otthon a vacsatik. Csak a feketék stílusosabbak. A 3 napos cruise alatt minden pillanatban ment a zúzás. A guest folyosókon az ajtók nyitva, minden szobából más RnB szám zörög, és az összes folyosón fűszag terjeng. Ezek az állatok a piát is kijátszották. Mert ha alkoholt hozol a hajóra azt elkobozzák –felnyitják a pogyászokat is- és csak a cruise végén adják vissza. Vízből viszont bármennyit bevihetsz. Namost ezek bevittek fejenként 1-1 karton vizet, amit feltöltöttek szesszel. Nagy pofák voltak. Az egyik nap ahogy átmentem a vendégbejárónál az egyik néger srác odajött hozzám. megtalálta valakinek a crew card-ját, és visszajuttatta hozzám. Becsületes volt, sőt még hozzá is tette: „U59, U59 man ya guest for a vodka brother, bring it on bro!” Arc. A cruise végén viszont kifele menet több mint 60 vendéget kapcsoltak le fűvel az amerikai rendőrök. Nem volt semmi.

Hogy a meóval mi van? Jelenleg végre a staff mess-es takarításos rohangászós időszaknak is vége, kikérettem magam. A Máté hamarosan megy át a barátnője hajójára és panaszkodott, hogy még ki sem tudott menni Catalinára az 5-5-ig tartó munkarendje miatt (Catalinán csak reggel 8-tól délután 4-ig vagyunk). Nekem nagy szerelmem a Catalina sziget, így úgy gondoltam ennyit csak megkaphat tőlem ajándékba a srác. Úgyhogy ment a staff-ba, én meg a crew mess-be. Ez az a beosztás amiben csak a kaját meg az evőeszközt cipelgetem troley-val, és nagyon laza. Este 5-kor végzek, és tudok egyből aludni, akár 11 órát is. Egyben lemegy az egész, nem mint máshol, hogy reggel-délben-este is melózok pici szünetekkel. Gyorsan letudom, és este 5 után a 4 napos cruise-ban még Ensenada-ba is ki tudok menni fél tízig. Még 4 hónapot itt vagyok, úgyis áttesz ez a fasz Zonimir később a bistro teambe (amúgy elbasztam az előzőben, a csávónak csak bonyolultan írják a nevét, de ejteni úgy kell hogy Zonyimír, nah mindegy nekem csak Zonya). Jobb is most a crew mess-ben, nagyon lazás, sőt ha mamagayo-zok akkor se nagyon szól rám, mert tudja, hogy ha a crew mess-ben csúszik valami az nem gáz, a crew nem panaszkodik.
A blog ezen részénél (febr. 8.) most épp Ensenada-ban ülök, este a Starbucks-ban. Most végre újra láthatom az éjszakai várost, amit imádok. Fények, autók, csillagok, sötét. Ez már hiányzott, régen jártam már a jó kis pesti éjszakát. Legutóbb itt kávéztam az új Trainee manager Assistant-al. Aki ezelőtt a Vuk volt, a szerb csávó akiről már írtam. Most viszont egy csinos horvát csajszi. Nem vágom a nevét de jópofa. Vissza is kísértem a hajóra, ott meg megjelent a Valéria – ukrán housekeeping supervisor- akivel meg egyszer Catalinában töltöttem egy napot. Szerintem bejövök neki is, mert ahogy látta hogy valami csajjal mászkálok egyből elkezdett a nyakamban ugrálni. Úgy voltam az elején, hogy nem fogok nagyon csajozni, mert egyrészt udvarlós randizós vagyok, buliban meg nagy tömegben sosem tudtam senkit sem felszedni. Szeretem ha teljes figyelmet tudok adni annak aki érdekel. De most már nagyon szorul a hurok, meg kicsit már sokan kacsintgatnak rám. Itt mindenki léha, mert tudják, hogy a hajó zárt, itt nem kell félni attól, hogy egy kapcsolatban bent ragadsz, mert úgyis elmész innen egyszer – az érintett fél meg szintén, általában egy másik, messzi országba. Nem tudom mi lesz, de azt mondtam magamnak, hogy én aztán nem fogok csajozni – viszont ha valakit annyira érdeklek, hogy ő jön oda hozzám, arra nem fogok nemet mondani. Legutóbb az Anikóval dumcsiztam erről – ő megértő, neki is van elég gondja, a barátja Olaszországban van – nah és ő fogalmazta meg szépen amit el akartam makogni. Hogy egyszerűen nincs kedvem „lefutni a köröket”. Ezt az oda vissza játékot, amit általában a kiválasztott hölgy játszat velem. Oda vissza – kellek nem kellek. Mert nyílván egy nő szeretné látni, hogy értékes, hogy utánamennek e akkor is ha félrehúzódik – ám azt kibogozni hogy játékból húzódik-e félre vagy csak egyszerűen nem kellesz? Nah ez minden férfi rémálma. Ezért csak akkor kezdek bele ebbe, ha valaki Tényleg Igazán érdekel. Most minden lány aki nem jött nekem össze és olvassa a blogot, legalább tudja hogy őszinte voltam – nem vagyok az a nagy womeniser, bár néha annak adom elő magam. Höhö.
Szóval ennyit erről. Viszont most ahogy jöttem, azért mégis vettem egy rózsát az utcai árustól. Talán csak mert szeretem a rózsákat, nem is tudom, intuitív volt.

Ami még most foglalkoztat az a Camino. Tudjátok, a Zarándoklat, Santiago del Compostellába.
http://hu.wikipedia.org/wiki/El_Camino
Én is szeretném megtenni az utat, ha hazamegyek. Akárhányszor ránézek itt a hegyekre, mindig eszembe jut milyen lesz majd ott átmenni rajtuk. Hívnak a hegyek. Valahogy mindig így érzek amikor rájuk néznek. Beszéltem Anyuval, azt mondta hogy elvileg most már jó lesz a helyzet. Anyukám, ha bármikor kell segítség csak szólj nekem, ne habozz – viszont ha innentől már el tudnám tenni a pénzem az nem lenne azért mégsem rossz. Akkor azért egy 3 ezer dolcsival biztos haza tudnék menni ami az útra, és a felkészülésre is bőven elég, meg még külföldre visszajönni is lenne pénzem. Catalinában már meg is vettem a fésűkagylót, egy nagyon szépet. Vagyis kettőt, kettőt vettem. Még nem tudom miért. Egy kis emlékeztető magamnak. Amikor Camino-ról írok blogot el ne felejtsem, az első résznek azt akarom címnek adni: „Álmaimban hegyek között járok”.

Másik dolog. Egyik este amikor kint a dohányzóban beszélgettem a srácokkal, megkérdeztem egy gift shop-os srácot, hogy náluk milyen tapasztalatot kérnek (gift shop – a hajó ajándékboltja). Azt mondta: sales, azaz értékesítőit. Említettem, hogy egy évig biztosítási ügynök voltam, utána telemarketingeztem, és a családban is megy a biznisz. Azt mondta ez nagyon jó referencia, szeretik a biztosításosokat, mert az jó nyomós.
Lehet hogy megpróbálok itt egy állásinterjút, beszélek a gift shop managerrel, mert ez nem lenne rossz. Mivel a gift shop adómentes a kikötőkben soha sincs nyitva (csak nemzetközi vizeken működik az adómentesség), így a kikötőkben mindig kint tudnék lenni. A boltban eladogatnék, csak 8 órát melóznék, nem kellene a szarban turkálnom. Ott a fizetés úgy működik, hogy az eladott áruk bevételeiből az úgynevezett „borravaló” avagy „eladói díj” részt bedobják egy közös bidzsébe, és az alapján mindenki egyenlően leosztva kap fizut, mert nem mindenki eladó, van kasszás, szórólapos, host/hostess mittudomén. Így annak a veszélye sem áll fenn mintha bartender lennék, és nem lenne fizum ha nem adnék el sokat. Szóval biztos könnyebb lenne, mint pincérkedni. Amúgy sem akartam visszajönni ide szopni csak 1000 dollárért, szóval egy próbát megér. A gift shop-ban olyan 1500-2000-et keresnék. Egy próbát megér.
A másik oldal viszont az, hogy még keresném önmagam, kipróbálnék sok minden mást is. Megnézném Európát, lehetőleg pénzkeresés közben, ezért lenne jó a folyamizás. Meglássuk. A Jóisten úgyis visz ahova kell.

Egyik nap még a room szervízben, hetekkel ezelőtt odajött hozzám az Olexander. Ukrán srác, elég mogorva, de belül egy rettentő jószívű srác. Feltett nekem egy kérdést.
- Richard, do you trust in God? (Richard, hiszel Istenben? – a helyes angol szerint egyébként trust helyett believe-et kellett volna mondania, de azt hiszem így mégis jobban kifejezte magát…)
- Yes. – Igen, feleltem.
- What is God to you? – Mi neked isten?
Erre meglepődtem. Magamba néztem de hírtelen nem találtam a választ. Mit jelent neked Isten? Annyian feltették már ezt a kérdést, de amikor megkapod, hírtelen megakadsz. Mit jelent? Mit jelent? Van benned valami erős bizonyosság, egy masszív érzés, de végül is nincs rá szavad. Csak érzed.
Azt feleltem neki, később válaszolok. Az Alina felküldött a gyümölcskosarakért,ahogy a lépcsőn sétáltam már eszembe is jutott a válasz. Nem lehet ezt szavakkal elmondani, de mégis megtaláltam a szavakat. Amik persze nagyon messze vannak a valóságtól, de ezt igazán sosem lehet elmondani.
- God is the path which I walk. – Isten az út, amin járok. Ezt feleltem.
Manapság annyian vesznek föl magukra mindenféle szerepeket, ami jó móka, de többnyire csak a saját elégtelenségeinket nyomjuk el vele. Én aztán tudom, a maszkok embere vagyok – csak már tudatosan. Viszont az ilyen őszinte beszélgetések visznek minket közel egymáshoz. Egy szent pillanatot mindig az tesz Szenté, ha önmagad vagy benne – mezítelenül állsz a pillanat elé. Erre az Egyiptom Hercegében emlékeztettem magam, mármint a mesében, amikor megnéztem. Amikor bemész egy templomba általában cipőben mész be. Mert az szent hely, mégsem mehetsz be mezitláb, az nagyon illetlen. Viszont, ha láttátok a mesét, emlékszetek mit szól az égő Csipkebokor?

„Mózes. Old le saruidat a lábadról… mert Szent az a föld amelyen állsz.”

Istennek így volt jó. Szóval érdemes bátornak lenni, levenni a maszkot. Mózes jó példa erre is, bármikor eszedbe juttathatod magad a földön történt legnagyobb varázslatra.
Mert mit gondolsz ő nem félt, egész népével, hátában az egyiptomi hadakkal hogy nem sikerül?
Aztán mégis becsukta a szemét, ellazította a vállát, belépett a vízbe.
A nagy feladatokra sosem vagy alkalmas. A feladat tanít meg, hogy alkalmas légy rá.

A talizmánok sem butaságok. Neki elég volt egy görbe bot, és „ szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezök és balkezök felől.”